Nap
Óra
Perc
Mp

a motoros találkozóig!

Nap
Óra
Perc
Mp

a motoros találkozóig!

TÖRTÉNET

Az 1990-es évek elején a jászság szívében volt egy baráti társaság, melynek azonos érdeklődési köre volt a motorozás, motorok iránti szenvedély. Akkoriban a magyar büszkeséggel, veterán Pannónia motorokkal szelték az ország útjait, túrákat szervezve maguknak.
1996-ban komolyabb szándékoktól vezérelve úgy határoztak, hogy klubbot alapítanak Condors of the road M.C. ’96  néven. Ekkor a taglétszám 12 főt számlált. Elkészítették az egységes colort , melyet mellényükre varrtak, ezzel is szimbolizálva baráti összetartásukat, életérzésüket. Elkezdtek motoros rendezvényekre járni, barátokat, ismeretségeket  szerezni, ezzel beilleszkedve az akkori motoros társaságok körébe.
1998-ban megszervezték első saját találkozójukat Porteleken, szerény körülményekkel, de egy jó hangulatú bulival. A következő évtől új helyszínre a jászboldogházi strand területére költöztették a találkozót,azóta évről-évre tapasztalatoktól gazdagabban minden év május elején megtartják háromnapos rendezvényüket.
Ahogy telt az idő a régi motorokat lecserélték. Jelenleg nagy cm3-es chopperek és sportmotorok dübörögnek a keselyűk „szárnyai” alatt. Az évek folyamán személyek cserélődtek, de jelenleg is négy tag az alapítók közül való.
2000-től a társaság saját klubházzal rendelkezik, ahol rendszeresen összegyűlnek, megbeszélést tartanak és időnként nyílt napot tartanak.
2009-ben a társaság elérte azt,hogy a magyar M.C.-ktől megkapta a Colort, ezáltal bejegyezte magát a nagy motoros clubok rangsorába.
A Colort az M.C.  szabványainak megfelelően módosították, nevüket CONDORS M.C.-re változtatták.
A CONDORS M.C.-nél többlépcsős tagfelvétel van. Kemény évek kitartó munkája, clubéletben való elhivatottság bizonyítása szükséges a teljes taggá váláshoz.
A CONDORS M.C. célul tűzte ki magának, hogy a Magyarországon ismert és elismert M.C.-k között szerepeljen és a Colorhoz méltó maradjon, betartva saját clubon belüli szabályzatát.

Copyright © 2024 CONDORS M.C.
Minden jog fenntartva

KÖVESS MINKET:
X
To top